A Nyírő Gyula kórház története 2.
2. Budapest Angyalföldi Magyar Királyi Állami Elmegyógyintézet
Budapest, Lehel utca 59.
Szegénysorsú, váradi Pólya András és Oroszi Sára földművesek alacsony, vékonydongájú gyermeke nem bírta volna a gazdálkodás fizikai részét a Garam partján, ezért szülei akarata ellenére rajzolással és illusztrálással, majd a nyelvújítási mozgalom orvosi ágával kezdett foglalkozni. Házitanítóskodást vállalt azzal a kikötéssel, hogy felkészített tanítványával együtt Pesten kezdik meg tanulmányaikat. Ezután 1828-30 között orvosi tanulmányait végezte el, amelyet követően szülei megbékéltek vele. 1831-ben már a Pesti Kolera Kórház igazgatója lett a járványügyi szakember, majd a mai horvátországi Dalmáciában koleraügyi kormánybiztos volt.
Idős korában Rákoson lévő birtokán kertészkedett.
Először 1841-ben dr. Bugát Pál jeles orvosunk az Orvosi Tárban, írt az új vállalkozásról Örj intézet Pesten címmel. Érdekes megemlíteni, hogy következetesen betegápolóknak nevezik meg a szakszemélyzetet.
Örjintézetének leírását az 1842. február 6-án (Dr. Bugát Pál által szerkesztett) Orvosi Tár I. kötet 6. számának 81. lapján adja közre:
Elmekórintézet Pesten-címmel. Ezek szerint a hidroterápia - meleg- és hidegvizes külső kezelés, vízgyógyászat, a hideg ívóvíz, mint gyógyszer - elvére alapozott, illetve pszichikai, gyógyszer nélküli gyógyformát tartotta alapvetőnek, dr. Ivánocsics András kortársa-kollégája szerint üdvözítőnek.
11 beteg I-IV. osztály szerinti minőségi kategóriákban külön-külön szobákban való elhelyezésben évi 1000-, 800-, 600-, 400 Pengő ellenérték fejében, melyben a nyoszolya, a mosás és a fűtés nem foglaltatik benne. Egy segédorvos és négy ápoló szolgálata 0-24 óráig biztosított volt, akik az étkezésüket napi 20 krajcárral egyenlítették ki. 40 paragrafus szerint működött az intézet hivatalosan 1845-ig, mivel a vagyonos tehetős páciensek ezt nem fizették meg, és családjaik sem áldoztak rájuk ennyit. A helytartótanácshoz 1841-ben Pólya doktor a következő beadvánnyal fordult: „...az intézetnek tekintete fenntartassék, végtére aziránt esedezik, hogy az intézetbe vezető úton a Városligetben, a Városliget felől az árkon keresztül, egy, a folyamodó által készítendő és zár alatt is tartandó korlát mellett megengedtessék (megj. 7,5 hold földet) az intézet alatt lévő homokbuckák egyengetésével a homok fogó magvak vetésével továbbra is pártoltassék...” (Az engedélyt végül megkapta.)
Kindlovics Pál szerint - a korábban fegyintézetekben elhelyezett - elmebetegek a napföldi, a mai Madridi út - Szent László utca - Róbert Károly krt., Lehel utca - Béke út által bezárt terület egy részén kerültek megfigyelésre, ápolásra zárt rendszerben kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül, terápiás nihilizmus mellett.
1848-ban Stáhly Ignác - országos főorvos úr - tervet készített e helyre a prágai elmegyógyintézet mintájára, melyet a forradalom és az azt követő szabadságharc miatt megvitatni és kivitelezni nem lehetett.
1850-es években az osztrák szemszögből látott rebellió letörése kevés híján 12.000 szellemileg zavarodott embert talált az akkori Magyarország területén, ezért gróf Széchenyi Franciska vezetésével - gr. Széchenyi István testvére - a grázi Páli Szent Vince Irgalmasrend Szeretett Leányai Társulatának Fogadalmas nővérei megkezdték a tevékenységüket a betegek ápolásában, többek között az 1850-ben fegyházzá átalakított márianosztrai (Mi Máriánk) Pálos rendházban. így az Invalidusok Házában - a mai Főpolgármesteri Hivatalban - 1784. március 22-én a Szt. György templomban a szerviták által megtartott Irgalmasrendi búcsú mise után 68 évvel hivatalosan is folytatódott a szolgálat. A História Dómus 1782. december 4-én került Pesten lezárásra, Joan Csáky és két társa által.
1881-ben dr. Fodor József úr közegészségügyi szempontból a fővárosi vezetés megbízásából szakértőként működött közre, aki a falak nedvesedése és a nem megfelelő szellőzés miatt a fejlesztést nem javasolta.
1878-83 között özv. Braun Lajosné (szül.:
Szentiványi Franciska) és társai tulajdonlása után a magyar állam vette meg a telket az ingatlanokkal, melyre a Fővárosi Közmunka Tanácsa által Wéber Antal kapott elmekórház tervezésére megbízást, melyet 1884-ben 300 fő részére átadtak.
A kivitelezés alatt dr. Lechner Károly elmeorvost főigazgató főorvosnak nevezték ki.
Helyettese a több évtizedig - három főigazgatót kiszolgáló - dr. Rottenbiller János elmeorvos volt, aki jobb oldalára bénaként(!) teljesítette hivatását Angyalföldön. A főigazgatói éves fizetés 1.200-, helyettesi 600.- Ft volt, mely ma, ha torzítva is 3,6 millió és 1,8 millió forintnak felelne meg aranyban számolva.
Az Irgalmasrend kezelésében lévő 100 ágyas pozsonyi kórház elmeosztályából 1884. november 11-én és 12-én érkeztek szobáikba a 40 fős, sarokban paraván nélküli árnyékszékes, zárt termeikbe az első betegek, akiket 19-én kora reggel síppal felszerelkezett katonai kísérettel 200 ápolt követett Lipótmezőről az Angyalföldi Királyi Tébolydába, melyet 300 beteg ellátására terveztek meg. A dr. Pólya-féle épület igazgatósági szállásként került igénybevételre, melytől észak felé 10 méterre négyállásos lóistálló, tehenek, disznóól, trágyaszarvas és megszámlálhatatlan baromfi számára udvar volt.
1887-ben négyszáz fős átlaglétszám mutatható ki amellett, hogy magas volt a halálozási arány, illetve mivel a deszkakerítésen könnyű volt átjutni, így a heti szökési napló folyamatos szökésekről számol be. Mindemellett a fehér pestis (a TBC), a tüdőgyulladás, az általános testi gyengeség és az agysorvadás is szedte áldozatait.
A kórházi területből 300 magyar vizsla kutya tenyésztésére, és vadászatra való betanítására kértek, azonban nem kaptak engedélyt. A környéken való vadászás, agyaggalamb lövészet és az úri-muri gyakran fordult elő, mely az ápoltakat zavarta, különösen a puskalövések zaja.
A tébolyda vízellátása problémát jelentett, annál is inkább, mert az egyszeri 2-300 sertés bérhizlalása, moslékolása, valamint az intenzív bolgárkertészkedés a vízkészletet igénybe vette, és elszennyezte azt. Ezért a vezetékes víz állandósításáról gondoskodni kellett.
1889 novemberében a főigazgató úr elfoglalta egyetemi tanári kinevezését Kolozsváron. Utóda dr. Oláh Gusztáv elmeorvos lett szintén a Lipótmezőről.
1895-ben I. Ferenc József császár és király, szerződést kötött a Szeretetleányaival, a Páli Szent Vince Irgalmasrenddel, mely szerint már a világi nővérek fizetésének 3,5-4-szeresét kapták meg havonta az éjjeli és a hétvégenkénti szakadatlan ápolói szolgálataikért, melyet a betegek körül teljesítettek. Elhelyezésükről a kórházban létesült nővérotthonban gondoskodtak, ezeken kívül kápolnát és sekrestyét építtettek számukra. Létszámuk 1902-ben 13 fogadalmas nővér volt, akik minden év márciusában tettek (vagy épp, hogy nem) fogadalmat, megerősítő elhatározást ügyükben.
A puritán, kaszárnyaszerű építészet mindenfajta kényelmet kizárt, sőt a cellaszerűen, a magasban kialakított zárt, rácsozott ablakok, az egyirányú kezelőfolyosós rendszer, a csapvíz hiánya, a vastag ajtójú és üvegfalú dühöngőbeli elhelyezése az ápoltaknak, a teljes elszigetelésre törekedett.
Egy ápoltra évi 6.000 Ft. előleget vettek fel az államkincstártól, ami 250 db, arany húszkoronás értékének felelt meg akkor.
A szakmailag előírt megfigyelés után a beteget átkísérték az ugyanazon épületben lévő ápolda valamelyik termében lévő szalmazsákjára.
Az ápoltakat az Irgalmasrend másik kórházába is szállították, így a saját tulajdonú egribe nemegyszer 16 beteget is elvittek egyszerre, mely sokkal kisebb és „otthonosabb” volt az angyalföldinél.
Az elhunytakat a mai Róbert Károly krt., és a Jász utca szegletében álló 12 m2-es alapterületű deszkából ácsolt sufniban helyezték el elszállításukig. Boncolási jegyzőkönyvek csak 1927-től maradtak ránk.
Az ápolda földszintjén 200 fő befogadására alkalmas előadóterem volt, ahol időközönként a betegek számára villanyorgonás koncertet rendeztek.
Az akkori kórház területén, többek között, tekepálya, tenisz- és korcsolyapályák, játék- és tornatér, valamint egy kis természetes tó is volt.
1910-ben az ápolda rosszul hangzó elnevezését dr. Epstein László elmeorvos igazgató javaslatára elmegyógyintézetre változtatták. A névadó igazgató 1923-ban bekövetkezett haláláig vezette az intézményt.
Az I. világháború előtti időben már a városi közlekedés nagyot javult Budapesten. Ez nyomatékkal szükségessé vált, hiszen a Figyelő utca túloldalán tüzérlaktanya, és különféle hadianyag raktárak, az átellenes sarkon az élőállatokat is forgalmazó mindenes „Kis Lehel” piac működött az egykori „DOMUS” bútoráruház helyén, a kórház könnyen megközelíthetővé vált minden irányból. dr. Epstein László A háborús hiánygazdaság következtében a közel háromszáz beteg, főigazgató és elmeorvos ellátásához száraz bab kiutalását kérték a katonaságtól 1917-ben.
A korábban véletlenszerűen előforduló ápoltak által készített műalkotások minden fajtájának tudatos gyűjtése 1921-től kezdődött meg, mely kiegészítést nyert a betegek által lenyelt tárgyak, eszközök pszichiátriai gyűjteményével. A kis tárlat kialakítása Naményi Lajos doktor úr nevéhez fűződik. Ezt később dr. Sélig Árpád elmeorvos országos, és saját gyűjteményével egészítette ki.
1924. február 12-től dr. Nyéki Károly elmeorvos főigazgató vezetésének ideje alatt Budapesti Angyalföldi Magyar Királyi Állami Elmegyógyintézetként jegyzik be az intézményt. Területéből új elvek szerint 1,2 hektárt munkaterápiás céllal alakítottak át.
1926-tól, dr. Sélig Árpád elmeorvos irányításának ideje alatt ezt a helyet immár Ideg- és Elmegyógyintézetnek nevezik, ami szemléletváltozást mutat.
Befejezték a II. pavilont, felújították a parkot és hivatalosan is megalakították az intézet múzeumát, mely a díszteremből nyíló nagyszobában volt látható. Megjegyezni szükséges, hogy a múzeum fogalma nem a mai értelmében volt használatos akkor. 1928-ban épült a jelenlegi Addiktológia épülete.
A kórház munkáját rövid ideig itt végző dr. Meduna László elmeszakorvos itt kezdte meg kutatói és praktizáló tevékenységét, amelyet az USA-ban fejlesztett ki. Ennek leglényegesebb eleme -többek között - a később az egész világon elterjedté vált, a maga korában a legkorszerűbbnek számító elektroshock készülék volt. A 480 ágyszámú intézetben 330 férfi és 300 női beteg zsúfolt befogadására kényszerültek a harmincas években. Újabb terápiás műhelyek létesültek, szabad földi, - és intenzív üvegházas kertészettel, földműveléssel egészült ki a foglalkoztatás hasznos rendszere, hiszen a termelvényeket önellátásra is fordíthatták.
dr. Sélig Árpád főigazgató, elmeorvos
Elődje halálát követően 1930. július 22-én dr. Zsakó István elmeorvos, főorvos folytatta főigazgatóként a kórház bővítését: a 2-es számú belgyógyászattal, laboratóriummal, a kápolnával, az irgalmas nővérek otthonával gyarapodott az intézmény, illetve megtörtént a könyvtár és az országos múzeum fejlesztése is, a kórház igazgatása mellett.
1935-ben az intézetben egy (!) gépírónő dolgozott, minden kézírással készült az osztályokon.
Az 1937. január 1-vel kinevezett dr. Nyírő Gyula elmeorvos a zsúfoltság csökkentését, a kívánatos 480-as ágyszámot, a zárt, félkatonai rend kórháziasítását, más orvosi diszciplínák irányába való nyitást tűzte ki fő céljául, hogy a beteg jobb ellátása biztosítható legyen.
Az 535-ös átlagos évi betegszám mellett intézkedett a rácsok eltávolításáról, az ablakok használhatóságáról, a termek kifestéséről, a központi fűtés, és a víz bevezetéséről a kórtermekbe.
Működésének kezdetén még 121 ápolt félig rothadt
szalmazsákon aludt. Intenzív öntözéses kertészkedés
a kórház északi területén 1940-ben angol kertet és szökőkutat építtetett. Elvégezték a vizesedett falú és dohos levegőjű, süllyedő épületek alápincézését is, amely azonban nem jelenthetett végső megoldást a leírhatatlan állapotokra.
1944-ben két új személyzeti épületet húztak fel és megkezdték az ambulánsan érkező betegek felvételét az intézetbe, amelyre még korábban nem volt példa.
1944. július 2-án a kertet áldozat nélküli bombatalálat érte, azonban szeptember 17-én a főépület négy bombatalálatot célzottan kapott, melynek következtében nyolc beteg szörnyethalt.
A betegek, és a személyzet a tarthatatlan körülményekre való tekintettel Lipótmezőre költözött át, aki képes volt rá, hazament. A betegek száma 63-ra csökkent. A kórház sok személyt menekültként fogadott be, akik az életüket szó szerint az orvosaiknak köszönhetik... Egy munkatárs volt a nyilas időkben felfegyverkezve a kórházban, aki többször intézkedésre hívta be a kórházba a hatóságokat, azoknak a nyilvánvaló helyzet dacára sem lett bántódásuk... így elhurcolva senki nem lett innen.
Nyírő Gyula doktor úr - a biztonságával és életével játszva - többek szeme láttára nyíltan letépte a sárga - megkülönböztető - csillagot kollégája melléről.
1944. december 5-én a Vörös Hadsereg Fótról belőtte, tűz alatt tartotta aknavetőivel és ágyúival a - kényszerűségből - immár hadikórházat. Ekkor vált frontkórházzá az Elme- és Ideggyógyintézet, mert ettől az időtől fogva - a villanyáram hiánya miatt - a pincében egy biciklilámpa fényénél láttak el 19 sérültet, akik közül ketten elvéreztek vizsgálatuk során.
Hárman: dr. Nyírő Gyula főigazgató főorvos, egy főorvos, aki nem elmeorvos és dr. Nyírő László sebész segédorvos, a helyben lakó főigazgató fia, látták el az elsősegélyt a lehetőségeiknek megfelelően.
1945. január 13-án került sor az első sebesült vörös katona ellátására.
A közelharc megszűnte után került sor a II. Pavilon helyrehozatalára. A női betegek ide, a vörös katonák a földszintre kerültek, a férfi ápoltak pedig a pincében maradtak.
A II. világháború után kialakult berendezkedés dr. Nyírő Gyula főigazgatót közkórházzá átalakult intézet élére állította.
Az 1945-46-os beszámolójelentés szerint: „Az elmepavilon (bejárattól jobbra) jórészt gazzal benőtt romhalmaz. Relatíve ép a saroképület, mely akkor az igazgatóságnak, az adminisztrációnak, a könyvtárnak és a bentlakó személyzetnek adott otthont. Balra a kertészet üvegházai, a Szegedi útig kukoricás és egyéb vetemények, haszon-növények voltak művelés alatt.”
Az áramszolgáltatás 1945 júliusától lett állandósítva. Ekkortól vált lehetővé az aktív kezelés, így folyamatosan fogadhatták Lipótmezőről és otthonaikból visszaszivárgó betegeket, és jöttek vissza az életben maradt, munkaképes kollégák is az 511 ágyas romos kórházba.
A kezdeti nehézségekre jellemző, hogy a bent lakó Góczán Gyula gondnok kezdeményezésére ifj. Nyírő László segéd sebészorvos, valamint egy műtősfiú a Honvéd Kórház romjai közül kiemelt röntgen gépet húztak el ide négykerekű kézikocsijukkal, és helyezték azt üzembe... Az önálló Röntgen Osztály csak 1951-ben jött létre.
Magyarországtól másodszor is elcsatolt országrészeiből kiemelkedő tudású és gyakorlottságú szakfőorvosok kerültek Nyírő professzor hívására, vezető főorvosi beosztásokba az Angyalföldi Állami Kórházba. Dr. Doleschal Frigyes (a későbbi egészségügyi miniszter), dr. Csia Pál, dr. Udvarhelyi Ágoston, dr. Kalitzy Géza voltak segítségére.
Prof. dr. Nyírő Gyula 1947-1950 között az angyalföldi Frangepán utcai református gyülekezet világi vezetője volt.
Gyermekellátás 1945 és 1960 között volt a kórházban 36 ággyal.
1950-ben az Elmeosztályok épületének első emeletén nyílt meg az intézeti gyógyszertár, mely változó helyeken fennmaradt a kórházban.
1949 és 1950 között építették alacsonyabb belmagasságúvá, már háromszintessé az ápoldát, melybe még 110 év eltelte után sem építettek be betegszállító liftet.
1950- ben a Vincés nővéreket eltávolították az Államvédelmi Hatóság katonái a kórházból, akik közül a fiatalabbakat főorvosi kérésre a munkába civilként visszahívtak az osztályokra. Szálláshelyüket a II. Belosztály betegei foglalták el.
1951-ben Dr. Nyírő Gyula főigazgató főorvos urat, igazságügyi elmeszakértői vizsgája után, az Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának vezetőjévé és egyetemi tanárrá nevezték ki. 1958-ban kiadott „Pszichiátria” tankönyve ma is szakmai alapműnek számít. Életművének tekintett kórházával szorosan tartotta a kapcsolatot haláláig, 1966-ig.
Kérésére az első nem elme szakorvos - hanem belgyógyász - kollégája, az ekkor 39 éves Dr. Krasznai Iván lett a főigazgató, aki nyugdíjba vonulásáig 1974-ig állt betegei, munkatársai és a Budapest Főváros XIII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának rendelkezésére.
A kápolnából és a sekrestyéből a terjeszkedő II. Bel-osztály a saroképületbe költözött át, a többi három bel-osztállyal együtt.